Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártja országos elnökségének tagja, képviselőjelöltje:
Az állam ráadásul egy olyan ügybe avatkozik be, amihez elvből alig van köze: abba, hogy mivel töltik szabadidejüket az emberek. Fölöslegesen zaklatja őket, kiadásaik növelését akarja rájuk kényszeríteni a nagyobb terjedelmű tájékoztató követelésével, hogy elriassza őket attól a munkától, amelyben más országok kimondottan támogatják polgáraikat.
Újból jogfosztott állapotban
2010. június 02. szerda, 08:30
Hrubík Béla, a Csemadok elnöke: Ígérgetések, felelőtlen osztogatások, a költségvetési hiány növelése; ezek Gyurcsány és társai nevéhez köthetők Magyarországon, nálunk meg Ficóékhoz. Van azonban egy különbség. Szlovákiában egy szociáldemokrata kormány van, ami nem is baloldali, inkább nemzeti szocialista. Ez a kormány néha még Tison is túltesz. Ezt nagyon veszélyesnek tartom, mert nekünk inkább arra az ezer évre kéne építeni a kapcsolatainkat, amikor a magyar és a szlovák nép békében élt.
Megérett az MVH tevékenysége a felülvizsgálatra
2010. június 02. szerda, 08:27
Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége –Agrya elnöke: Jól mutatja a rendszer működését, hogy egy sajtóbotrányra volt szükség ahhoz, hogy az MVH elismerje: jogsértő módon cselekedett, mikor ezt a végzést kiadta. Az MVH a rendelkezésére álló idő alatt semmit nem csinált. Az MVH működési zavarai mára már elérték azt a pontot, amelyek komolyan befolyásolják az egyes gazdaságok fejlesztését, a versenyképességük erősítését. Szinte nincs olyan támogatási forma, amelyet sikerülne ésszerű határidőn belül lezárni, a támogatási kérelmeket elbírálni.
Elterelő hadművelet
2010. május 31. hétfő, 19:18
Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke, felvidéki magyar képviselő:
Egy nagy hibát követett el a szlovák kormány azzal, hogy mielőtt a parlament elé vitte az ominózus törvénymódosítást, érintetlenül hagyta az alkotmányt. A szlovák alkotmány pedig kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától. Tehát a május 26-án hozott törvény nincs összhangban az alkotmánnyal. Ezért az MKP az alkotmánybírósághoz fordul. Ha ott kedvezőtlen döntést hoznak, akkor a következő lépcső a strassburgi Európai Emberi Jogi Bíróság lesz.
Új cigánypolitika felé
2010. május 31. hétfő, 19:16
Raduly József zeneművész, a Művészeti-Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány elnöke:
A cigány értelmiségnek felkészültnek kell lennie és fontos, hogy kellő alázat legyen benne a népe iránt, mert fejlődés ész, értelem és iránymutatás nélkül elképzelhetetlen. Lássunk néhány lesújtó adatot. A cigányok 85-95%-a munkanélküli. A vidéki romák – melyek az ország cigányságának 80%-át teszik ki – 72%-a halmozottan hátrányos azon a településen, ahol nincs munkalehetőség, nincs infrastruktúra. A vidéki falusi életet az egyszerű „gádzsónak” is nagyon nehéz megélnie, hát még a nincstelen, sok gyereket eltartó, nincstelen cigánynak.