L.Simon László: A rendszerváltás egyik nagy deficitjének tartom, hogy elmaradt a számonkérés. Nem citálták bíróság elé azokat, akik a kommunizmus évtizedeiben sok-sok ember haláláért, személyes tragédiájáért felelősek. Ezt a hiányt korrigálni kell, ha lehet, de csakis jogállami kereteket között, s nem úgy, hogy bíróságot kreálunk egy parlamenti bizottságból. A Magyar Köztársaság Parlamentjének tekintélyét ne romboljuk tovább, hanem erősítsük!
Az SZDSZ nem szűnt meg, csak átalakult
2010. július 07. szerda, 11:42
Pozsgay Imre: Az, hogy a magyar ellenzék a Magyar Szocialista Pártból, a Lehet Más a Politikából, valamint a Jobbikból áll össze, arra is utal, hogy elvtelen összeegyeztetésekre kényszerülnek, mert ami valójában zavarja őket, az a fölényes többség, amit a Fidesz-KDNP megszerzett a parlamentben, és ezzel az ország akaratát, politikai szándékait is maga mellé állította.
Közösségi pártra van szükség!
2010. július 07. szerda, 11:40
„Intenzív belső párbeszéddel készül a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a július 10-én Dunaszerdahelyen megtartandó rendkívüli kongresszusra, amelyen kiértékelik az MKP csalódást keltő parlamenti választási eredményét, s megválasztják az új vezetőséget. Nyitott kérdés még az is, hogy ki vállalja a jelölést az elnöki tisztségre. A legtöbbször Berényi József volt elnökhelyettes és Farkas Iván OT-elnök neve hangzik el, de szóba került Szigeti László és Kvarda József jelölése is”- olvassuk a Felvidek.ma honlapon. Közben a szlovákiai őshonos kisebbségek képviselőit aggasztja, hogy a formálódó jobbközép kormánykoalíció programtézisei nem foglalkoznak gondjaikkal. Erről a két témáról az MKP ideiglenes, kilencfős ügyvivői testületének egyik szóvivőjét, Berényi Józsefet kérdezte Medveczky Attila.
Decentralizáció román módra
2010. július 07. szerda, 11:39
A Magyar Polgári Párt (MPP) nem tekinti a romániai központosítás csökkentésének a kórházaknak az önkormányzatok hatáskörébe történő átadását. Az MPP-s politikusok meglátása szerint nem lehet tulajdonképpeni decentralizációról beszélni, ha az egészségügy finanszírozásában is nem történik meg a Bukaresttől való függőség csökkentése. Vajon kinek, s miért jó a hatáskörváltás? –erre a kérdésre keressük a választ Fazekas Tiborral, az MPP alelnökével.
Az egységes magyar irodalomhoz tartozunk
2010. július 07. szerda, 11:36
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. A kiemelkedő időszakokkal és hullámvölgyekkel egyaránt tarkított sorsú Társaság jubileumi összejövetelére és két évtizedes történetének megünneplésére 2010. október 18-19-én, nemzetközi konferencia keretén belül kerül sor Dunaszerdahelyen. Az elmúlt húsz évről, a szlovákiai magyar irodalom helyzetéről, ismérveiről, Hodossy Gyula urat, a társaság elnöke nyilatkozik.